2015. július 8., szerda

új helyen vagyok

Szia!

A frozenbeautyfromfaraway.blogspot.ca -n találsz meg mostantól, vegyesen az összes cikkemet ide, egy helyre írom.

Ildie

2015. június 28., vasárnap

Közösségi közlekedés



Buszok
A buszoknak, a rendes méretűeknek 2 darab ajtaja van. Egy felszállásra, egy pedig leszállásra. A csuklós buszoknak több is van. A busz elején, kívül a szabad levegőn, van egy biciklik szállítására alkalmas állványzat, amire az utas felteszi a drótszamarát, és ahol kell, leveszi. Ez ingyen van, és nem, senki nem lopja el a másik biciklijét.
Busz 2 ajtóval
Busz biciklitárolóval
A buszra elől kell felszállni, illik köszönni, erre az illedelmes 'Hi-ra' visszaköszön a sofőr, aki vagy indiai, fekete vagy vicceskedő kanadai vagy nemritkán nő. A busz sofőröket alapvetően megbecsülik, ez egy köztiszteletben álló szakma itt.  A buszjegy 3,20 dollár (azaz 730 forint), vagy előre megvett tízes tömbbel csak 2,50 körül. Az előre megvett jegyet vagy az előre kiszámolt pénzt egy kis dobozba kell tenni és a sofőr ad helyette egy papírfecnit (transfer), ami jelzi, hogy meddig utazhatunk.
Jegy
Transfer
Hivatalosan 90 perces egy jegy, általában 2 órás papírkát szoktam kapni. Át lehet szállni, vagy ha gyors az ember, ugyanazzal a jeggyel elmegy boltba, bevásárol, és hazamegy. A bérlet 1-jétől a hónap utolsó napjáig jó, átruházható, mivel egyszerre így is-úgy is egy ember tudja használni. Ha én egy adott napon több helyre is megyek, ahhoz én megyek aznap a bérlettel, a férj pedig jegyezik.
Havi bérlet
Leszállás, vagyis előtte leszállási szándék jelzése, ez egy csudijól kitalált dolog, a busz ablakán vízszintesen végigfut egy kábel, azt kell meghúzni. Szóval üldögélsz, eszedbe jut, hogy hoppá, le kéne szállni, meghúzod a madzagot, megvárod, amíg a busz megáll, kinyitja az ajtót, és jó kanadaiként, csak ekkor emeled el a feneked az üléstől, hogy felkelj, és leszállj.  Leszállás közben jó hangosan mondod a sofőrnek, hogy Thank You, (nem úgy, mint a bkv-n). Itt nem kelnek fel az emberek a buszról mozgás közben, a nyugdíjasok nem tömörülnek az ajtóba már négy megállóval hamarabb, nincs lökdösődés meg ilyenek. 
Bust belülről, leszállásjelző madzaggal

A madzag
Ami rossz, az az, hogy ezek a buszok tényleg minden utcasarkon megállnak, tehát 20 utca 40 perc. Viszont mindig fűtött, és a nagyobb átszállóhelyek (mint pl. Blaha, Nyugati, Móricz, Moszkva térnek megfelelő itteniek) fűtöttek, igen, komolyan, ajtajuk van, és meleg van. A mezei buszmegállók nem fűtöttek, de minden oldalról van üveg. Tehát nem annyit ér, mint a 4-6-os vonalán az a valami, ami alá beesik az eső simán.
Egy kedves dolog, amit már többször láttam, egyszerű kis pillanat, de szép, amikor egy nagyon idős bácsi, vagy néni felszáll a buszra, a sofőr megvárja, amíg az idős leül. Ha az 2 perc, akkor kettő egész percig mindenki azt várja, hogy az idős néni bácsi biztonságban leül. Senkit sem zavar, senki sem puffog.
Ráadásként egy reklám, ami a buszozást hivatott népszerűsíteni. Annyira jó, annyira pozitív, szakadtam a röhögéstől.


A másik tömegközlekedési eszköz az LRT (Light Rail Transit), azaz a metró. Ha véletlenül valakit megkérdeznék, hogy merre van az „Underground” akkor tuti elküldenének az egyik ilyen nevű kocsmába. Tehát LRT. Észak-déli irányban közlekedik Clareview-tól a Century Park-ig. Ez egy 21 kilométeres szakasz 15 megállóval.
Metró szemból, éppen a föld felett
A megállók a város szélén ritkák, a buszátszállóhelyek a metró mellé vannak telepítve, és itt még a föld felett fut a metró. Csak a Downtown részen ástak alagutat, itt sűrűbben is áll meg a metró, kicsit a budapesti 4-es re emlékeztet. Ellenőrök nem igen vannak, inkább csak a metró ki- és bejáratoknál. Itt az emberek jellemzően vesznek és érvényesítenek jegyet, nem jellemző a bliccelés (persze itt is van, aki inkább elcigizi azt a pénzt).
Metró a hídon, kellemes tavaszi napon
A második metróvonal már készen van, de egy fél éve kínlódnak a lámpák beállításával, ez is nagyrészt a föld felett fog közlekedni, de még mindig nem nyílt meg (2014 októberében kellett volna indulnia).  Tervek vannak egyéb vonalakra is, szépen lassan megépítik majd őket. Az LRT-re is fel lehet vinni a biciklit kivéve csúcsidőben.
A HÉV hangulata belülről
A buszjegy ugye 3,2 dollár, a havi buszbérlet felnőtteknek 89 dollár, a napijegy 9 dollár. Ezekből a bevételekből él az ETS, azaz az Edmonton Transit System. Nem, nem állami cég. Kapnak pénzt a metróépítéshez, az ugye a városnak is érdeke, de alapvetően önfenntartó a vállalat és meg kell dolgozniuk a profitért, és ez látszik is a szolgáltatásukon.

2015. május 26., kedd

Gyerekkel az élet 2



Tegnap írtam a West Edmonton Mallban lévő babás lehetőségekről, ezt most hirtelen ki is egészítem. Ma fogászat után szólított a természet, muszáj volt beugrani a Southgate Mallba. Nem felejtettem el lefényképezni a mosdót. Itt a mosdón belül van egy szobarész ajtó nélkül (de azért nem mindenki orra előtt), ahol a friss anyuka le tud ülni és etetni a tudja kényelmesen a gyereket.
Szuperkényelmes szék a nyugis hamikáláshoz
Addig a nagyobban egy ugyanolyan karámba tudja betenni, mint a másik lázában, bár itt van kisasztal is.
Nagytesó feltartó karám

Kisszék, kisasztal, kis billegő izé
Pelenkázni kicsit arrébb tud a Family mosdóban lehet. Apáknak, anyáknak, kerekes székeseknek. (a női és a férfi mosdó is akadálymentes) A Family mosdót nem tudtam lefényképezni, mert ott éppen szagos volt a helyzet.
Családi mosdó, nincs ajtó csak kanyar
Nem is figyeltem a magyar lehetőségeket eddig, de jövő héten mindenképpen lecsekkolom.  Ezt a családi szobát mondjuk kötelezővé tehetnék a plázáknak, a családoknak jól jönne. Itt mondjuk a közepes boltoknak (nagyobb CBA de kisebb, mint egy Interspar) is van WC-je, a nőiben van pelenkázó, nem egy nagy szám, de van.

2015. május 25., hétfő

Babával az élet, magánvélemény



Múlt héten nagy port kavart a Mekiben szoptató kismama és utána a megszállás. Mivel nem voltam ott az első eseményen, nem tudhatom, hogy az a nő, akinek kilétéről nem sikerül tudomást szereznem most tényleg el lett-e küldve vagy nem. Tényleg kitette egy az egyben a tejcsárdát, vagy nem. A másnapi akcióról készült képek mindenesetre undorítóak. Én személy szerint biztosan elhánynám magam, ha eszem a kis krumplikámat és mellettem valaki előkapja a tőgyét. Ne nevezzük mellnek, mert ebben az időben nem egy szép alakú valami. (én mondjuk az Allee Sparhoz vezető mozgólépcsőjénél található Baci reklámot is ízléstelennek tartom, nem szeretek melleket meglátni)
Volt egy hasonló babás élményem anno 16 évesen. Kecskeméten szokásunk volt ülni egy nagyjából kör alakú padsoron, és ott csicseregni naphosszat. Egyszer csak jön egy nő babával, mellesleg a pláza irányából. 100 méteren belül volt Meki is. Lerakja a gyereket, leveszi a szaros pelust, kitörli a seggét és ráteszi az új pelust. Gondoltam én naiv, hogy tuti vidéki, vagy nem tudom, nem ismerős a környéken. Amikor láttam, hogy veszi elő az tiszta pelust, tök normálisan odamentem hozzá, és mondtam neki, hogy a templom mögött ott a pláza, és ott van frankó pelenkázó. Erre leordított, hogy én mit képzelek magamról. Hát jó. Én csak segíteni szerettem volna. Szerintem pelenkázás előtt nem árt kezet mosni, főleg ha az ember buszozott. Szerintem pelenkázás után sem árt kezet mosni, a babaszar mégis csak szar. Kinek hogy. Azért direkt a hozzánk lehető legközelebbi kukába jól beledobta a baromi büdi pelenkát, se szatyor se semmi, szívjon az is, aki azt takarítja, főleg ha még esik is.
Visszatérve a Mekis eseményre. Még nincs gyerekem így könnyen mondom, de nem hiszem, hogy a Mekiben kellene szoptatni, vagy a Gundelben, vagy bármilyen étteremben. A Mekiben meg ne egyen szoptatós anya, annak ellenére sem, hogy a Meki biztosít cumisüveg melegítőt, amit azért elég kevesen.
Na de hol szoptasson az a szerencsétlen, akinek üvölt a gyereke. Hát ez egy nagyon jó kérdés. A Nyugati pályaudvar várótermének sarkában inkább elfogadottabbnak ítélem meg, ha már mindenképpen a Nyugati környéke.  Egyébként az tiszta hely, viszonylag. Tudom, hogy mindig vannak kivételek, váratlan események, gázos dolgok. De ha mégis muszáj a Mekiben, akkor legalább küldjük arrébb a mellettünk evőt, én ezen tökre nem sértődnék meg, ha odajönne valaki, hogy bocsi, de muszáj. Inkább, mint az élmény.
Arra nem tudom miért volt szükség, hogy egy egész tehenészet jelenjen meg az étteremben, ahol van a már említett cumisüveg melegítő, gyereksarok, babaetető szék, rajzolós cuccok ingyen, gyerekjáték a Happy Mealben, arcfestés, lufi hajtogatás, de a szülinapi zsúrt is lenyomják szívesen. Nem értem, miért azt az éttermet kellet kiszemelni, ami talán a legnormálisabban és legnagyvonalúbban áll a gyerekes fogyasztókhoz.
Szerintem ezzel a legtöbb nem ősanyából csak negatív hozzáállást váltottak ki. Oda lehet menni gyerekkel, és tök jó ha van ilyen megmozdulás, mert tényleg nincsenek szoptatásra alkalmas helyek, de nem így kellene ezt csinálni. Jó hogy nem ment oda valaki az egyik anyához, hogy „Helo, kevés tejet tettek a lattémba, tolnál bele még egy kicsit” fujjj.
Tök véletlenül voltam ma egy itteni plázában, név szerint a West Edmonton Mall-ban. A hátsó gyorsétterem felöli mosdót vettem útba egyszerű okok miatt. A pláza térképén előre meg lehet nézni, hogy hol van mosdó. Ez a pláza, nem egy magyarországi méretű pláza, tehát nem mindegy milyen messze van. Bár szerintem nem minden mosdónak van külön szobája, csak ilyen pelenkázó "asztal" van. Itt a mosdóknak sosincs ajtaja, mármint bejárati ajtaja. Úgy van megoldva, hogy van egy kanyar, és senki sem lát be, de nem is kell ajtó, ami nehezítés babakocsival és kerekesszékkel. Bejutottunk a mosdóban, itt viszont már van egy külön ajtó, ami az anyukáknak való szobába vezet. Sajnos a kép kicsit homályos lett, siettem, ne nagyon nézzenek már teljesen hülyének. Ez a Mothers’s Lounge, a képen a női alak egy babát tart. A kilincs gombos, és egyből rájöttem miért, az ok annyi, hogy amíg anyu a kisebbet eteti, a nagy ne tudjon megszökni. 
Bejárat a Mother's Lounge-be
Van 2 pelenkázó, mellette mosdókagyló, kéztörlő, mint egy pelenkázóban. Ez igazából alap, de milyen király, hogy külön van. A gyerek is nyugodtabb, hogy nem jönnek-mennek az emberek körülötte és az egyéb emberkéknek is, király, hogy nem kell a kakit szagolni.
Pelenkázó, kézmosó, tükör, papírtörcsi
A tükrös résszel szemben van két kanapé, ide a mamik lehuppannak, és teszik, amit tenni kell. Ja és ragyog a tisztaságtól.
Kanapé, ide a mami lehuppan, és mehet a hami
Itt az utolsó képen ilyen karámszerű valami van. A nagyobbik gyereket ide be lehet tenni, és ott eljátszik, amíg zajlik a kicsivel a tennivaló.
Karám, a nagytesó itt tud addig játszani, amíg az öcsi eszik
A könyvtárban csak a lenti mosdót használtam, ott nem láttam szoptatós részt, de pelenkázó „asztal” természetesen van. Az egyik másik plázában a pelenkázó rész külön van, de nincs ajtaja, de az is teljesen kulturált, a másik másikban ugyanilyen szoba van, csak nem emlékszem melyik melyik pláza.
Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy a férfi mosdókban van-e bármi ilyen lehetőség. Majd a párommal kifigyeltetem. Engem mondjuk a legkevésbé sem zavarna, ha a női mosdón keresztül egy babával bemenne egy pasi a Mama szobába. Semleges nemű mosdót nem láttam még itt.
Hát ezek voltak az elképzeléseim és a véleményem, biztosan nem tetszik mindenkinek, de ez van. Bármit is csinálunk, tekintettel kell lenni másokra. A címlapokon szoptató anyák számomra igenis gusztustalanok, ugyanígy a terhes nők is. Egyszerűen nem értem a dolgot…

Lottó



A magyarban az alapértelmezett lottó az 5-ös lottó szerintem, ami ugye 5 szám a 90-ből. Ezek kívül van persze 6-os, Skandináv, Luxor, miegymás. Itt Kanadában a „sima” lottó a 6 szám a 49-ből. Ezt 3 dollárért lehet hetente játszani, a neve a Lotto649. Plusz 1 dollárért ugyanezekkel a számokkal lehet nyomulni a Western649-en. Egy adott szelvényen rögtön van 6 mező, 6 különböző kombónak. Azért ha mindkét játokon és mind a 6 mezőn játszunk az hirtelen 6*4 azaz 24 dollár. És, akkor még van az extra, amit jokernek is lehetne nevezni. 1 dollár mezőnként, ha csak a sima lottón játszunk, ha mindkettőn, akkor rögtön 2. Így a 24 dollárhoz még hozzá tud jönni 12. Összesen egy kis darab papírkával 36 dollárt azaz több mint 8000 forintot tudunk eltapsolni.
 
 
Az x-eim
Nekem a múlt héten egy egyszerű 3 dolláros játékkal sikerült kipróbálni a kanadai lottózás élményét. Most ez azzal kezdődött, hogy valami tök nehéz fajta lottószelvényt vettem magamhoz, és megkérdeztem a kedves kínai eladónőt, hogy akkor ez hogyan működik. Azt mondta, hogy az túl nehéz. Azt most nem tudom, hogy az én nyelvi szegénységem miatt, vagy az ővé miatt. Mindegy is, a kezembe nyomta azt, amin végül is ikszelgettem. A számaim a 03, 16, 29, 37, 42, 49 voltak, semmi szerencseszám vagy valami logika, csak random számok. 

Ezzel mentem volna a nyereményemért

Nem lettem milliomos L Egy egész számot sikerült eltalálni a 49-et. Ezért nem jár pénz. Ha kettőt eltalálok, akkor ingyen lottózhatok újra, de pénzt azért sem adnak.

Egyéb szelvények

A MAX lottó nekem ugyannak tűnik, mint amit próbáltam, majd ősszel összeismerkedünk. Az utolsó, amit először a kezembe kaptam, szerintem nem is igazán bonyolult, inkább csak nagyon drága. Most ez így 3 dollárért király volt, de tartom magam az évtizedes szabályomhoz, minden évre kettő darab lottózás engedélyezett. Azért a magyarországi 5 milliárd eléggé csábító. Itt a sima 649-en 7 millió dollár, az MAX-on 50 millió dollár a nyeremény, az extra, ami a Joker megfelelője 1 millió dollárral kecsegtet.
Személy szerint még soha életemben nem nyertem semmit, se lottón, se egy blogon, se semmilyen akcióban, kis nyomi vagyok ilyen szempontból.



A kanadai lottózás honlapja itt található.